Híres szülöttek / Major Gyula és Major Gyuláné

Major Gyula és Major Gyuláné



Major Gyula és Major Gyuláné

Major Gyula nyugalmazott iskolaigazgató

 

Született 1931. május 20-án Szombathelyen. Bükön töltötte gyermekkorát, itt járt elemi iskolába. A polgári iskolát Sopronban és Csepregen végezte. A Soproni Tanítóképzőben szerzett képesítést 1952-ben. Gyakorló éveit a pornóapáti és a vaskeresztesi iskolába töltötte. A szegedi katonaévek után, 1954-ben Acsádra került. Itt ismerkedett meg szerelmével, akivel 1956 augusztusában házasságot kötött. Vasszilvágyon kaptak szolgálati lakást, szeptemberben a tanévet a házaspár a faluban kezdte. Gyuszi bácsi az összevont felső tagozatban tanított, majd az iskolarészt és a tanítókat áthelyezték Vátra. 1963- tól tanárként matematikát és testnevelést tanított. 1964-től az intézmény igazgatójaként, majd igazgatóhelyettesként irányította az oktató- nevelő munkát. 1974-ben Bükre kérte áthelyezését. A büki iskolában kémiát, testnevelést tanított. 1977-ben végezte el a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola testnevelés szakát. 1981-ben pedagógiai munkájáért Miniszteri Dicséretben részesült. 1990-ben igazgatóhelyettesként ment nyugdíjba. Bükön folytatta közéleti munkáját, és a sport területén, a labdarúgó csapattal majd a kézilabda csapattal jelentős eredményeket ért el edzőként, szakosztályvezetőként.

A vasszilvágyi években a falu életének „lámpása” volt, feleségével együtt. A közélet és a magánélet szerencsés ötvöződése volt az itt eltöltött 20 év. Együtt élt a faluval: tanított, művelődési programokat - tea esteket, műsoros esteket - szervezett, színdarabokat rendezett, alakította a sportéletet, szpartakiádokra járt a fiatalokkal, kirándult a szülőkkel, a gyerekekkel.

Szeretettel gondol a több száz diákra, akiket sikerrel vezetett be, a szülői házzal közösen az élet kapujába. Művészeket, vezető gazdasági szakembereket, tanárokat, orvosokat adott Szilvágy Vas megyének, Magyarországnak, szorgalmas családapák és gondoskodó családanyák lettek a tanítványokból.  Büszke az emlékekre, a szilvágyi évekre, a szilvágyi közösségre.

 


« Vissza az előző oldalra!

Vasszilvágy Község Önkormányzata - Magyar