Festő vagyok! Hogy művész-e, azt döntse el a szemlélődő, aki képeimet megtekinti.”

„Egy hosszú út vezetett idáig, egy út, amely visszatekintve a végtelenbe, ősein, elődein keresztül vezetett hozzá, hogy aztán ő is tovább örökítse utódaiban mindazt, amit az ősök örökségéhez ő, a maga módján hozzá tudott adni: az emberek, az élet, és a művészet szeretetét.”

Marosits Jóska barátja fogalmazott így a művész 65 éves jubileumi kiállításán.

1947-ben Vasszilvágyon látta meg a napvilágot. Apja ácsmester volt, sok tető őrzi a keze munkáját Szilvágyon, Váton, a Váti Szentkúti Templom tetőszerkezetét is Ő ácsolta, amikor felújították. Szegény anyja hiába reménykedett 40 éves korában, hogy tizenkét évre a harmadik fia születése után, végre lesz egy lánya. Csak fiú lett a legkisebb is! 

Igazából festeni csak a 80-as években kezdett. Ekkor úgy alakult az élete, hogy ez az elfoglaltság, a festés, megnyugvást adott neki, talán célt is. Képezte magát, egyre jobbak lettek a képek (mondták a hozzáértők). Aztán kezdte egyre nagyobb örömét lelni benne.

Ma is így van vele! A festés lett a hobbija! A vászon előtt repül idő, megszűnik a külvilág, csak a színek, meg a készülő kép.

Autodidakta módon képzi magát és sosem ér a végére. Igyekszik nem bekerülni semmiféle „skatulyába”. Nem a piac diktálta elvárásoknak akar megfelelni, állandóan keresi az önmegvalósítás lehetőségeit.

Salamon Nándor muzeológus, művészeti író írta róla az egyik kiállítása után, a Művészet és Barátai folyóiratban:

„Látásmódja, sajátos festőtechnikája a múlt század naív festészetével rokonítható. A festéket több rétegben viszi az alapra, gondos fejlesztéssel, aprólékos, szálkás ecsetvonásokkal teremti meg a kép karakterét. Témáit környezetéből (csendéletek), a természetből, (erdők, vízpartok, rétek, virágok) és az utazásokon szerzett látványélményekből (városkép, távlatos tájak) válogatja, de nem ragaszkodik mereven a motívumok naturális valóságához.”

A képekben biztosan benne van – ha sokszor csak képletesen is - a szülőfaluja és gyermekkorának világa, azok az erdők-mezők, virágok, élmények, amelyek kitörölhetetlenül bevésődtek emlékezetébe. A festés számára öröm, felhőtlen kikapcsolódás. Amikor rajzol, fest, egy új világ tárul elé. Közel ötszáz képet festett, amelyek legnagyobb többségét ajándékba adta, magántulajdonban vannak. De van képe a Szombathelyi Szent Márton Templomban, a Vasszécsenyi Ásványmúzeumban és a Vassurányi Faluházban is. Alkotásait időnként kiállításokon is megmutathatta.

Családjának, művészbarátainak, társainak, barátainak, ismerőseinek sok-sok köszönettel tartozik a segítő támogatásért és részvételért.